A Leave No Trace és a Magyar Alpin Club Hegymászóiskola

A Magyar Alpin Club Hegymászóiskola, a LNT első és egyetlen magyarországi, egyben második számú európai, hivatalos tagszervezete.

Évről-évre nő azoknak a száma, akik szabadidejüknek egy részét a természetben töltik el. Egyre többen találnak rá – vagy vágynak vissza – a hegyek, az erdők, patakok és rétek által nyújtott örömre, és építik be életükbe ezt az oly sokat adó, de törékeny közeget.
Nekünk, akiknek életünk a hegymászás és a természet szeretete, ez az ősi környezet második otthonunk. Így különösen fontos, hogy olyannak őrizzük meg, amilyennek kaptuk sőt, ha lehet, és amennyire csak erőnkből telik, még jobbá, érintetlenebbé, természetesebbé tegyük. Ez, közös célunk. Kevés olyan maradandó, és munkára méltó cél van, mint a természet, és Földünk állapotának megőrzéséért, és társaink, felebarátaink közti tisztelettelibb együttműködésért való törekvés.

Hiszünk abban, hogy mindez átadható egy következő generáció számára, illetve azoknak, akiknek eddig nem érezték különösen fontosnak az életterünkért való törődést.

Egy olyan ember számára, aki egy sziklamászó tanfolyamon vagy kurzuson kapja első impulzusait a mászás és a környezet szeretete iránt, különösen fontos, hogy milyen követendő példát állítunk.

Mi, környezetvédelmi programjainkkal és törekvéseinkkel, ehhez igyekszünk hozzájárulni. Ebben segít, többek között, az amerikai Leave No Trace Outdoor Ethics elnevezésű környezetvédelmi mozgalom. Kiadványaikkal, programjaikkal, a természet- és környezetvédelmet különös képpen a fókuszba állítással segítik a Magyar Alpin Club Hegymászóiskola célkitűzéseinek megvalósulását.
Iskolánk a Leave No Trace Outdoor Ethics második európai tagja, ami nem csak megtisztelés, de feladat is iskolánknak.

Reméljük, törekvéseinkkel példát állíthatunk a jövő hegymászó, és természetjáró generációi, gyakorlói számára, és különös gonddal viseltetnek ez iránt a roppant törékeny közeg iránt.

A Leave No Trace honlapja: www.lnt.org