Felhasználási feltételek, és felelősségvállalási nyilatkozat
Alábbiakban Ön és a Hucontraining Kft. – mint Magyar Alpin Club Hegymászóiskola fenntartója – között létrejött jogi megállapodás feltételei olvashatóak. A weboldal elérésével, böngészésével és használatával Ön elismeri, hogy elolvasta, megértette és magára nézve kötelezőnek fogadja el ezen feltételeket, továbbá eleget tesz a hatályos jogszabályoknak és előírásoknak.
Amennyiben nem fogadja el ezen feltételeket, kérjük NE használja ezt az oldalt.
A Hucontraining Kft. külön értesítés nélkül, bármikor módosíthatja ezen Felhasználási feltételeket, valamint az oldalon szereplő bármely más információt, a jelenlegi közzététel frissítésével. A Hucontraining Kft. mindenkor fenntartja magának a jogot a termékek, szolgáltatások illetve programok előzetes figyelmeztetés nélküli fejlesztésére vagy változtatására.
Ez a weboldal szellemi alkotásokat és a szerzői jog hatálya alá eső információkat tartalmaz, melyekre vonatkozó feltételek figyelembe vétele és követése kötelező. Erre a „Szerzői jogi törvények” vonatkoznak.
Sem az oldal, sem a rajta található információ nem másolható, hozható nyilvánosságra, tehető közzé az interneten, továbbítható, terjeszthető, sem más, származékos mű készítéséhez nem használható fel a Hucontraining Kft. előzetes írásos hozzájárulása nélkül.
Ezen engedély feltétele, hogy Ön nem módosítja az oldalon megjelent tartalmat, nem sérti meg a
szerzői jogokat, védjegyeket, és más szellemi alkotásokra vonatkozó előírásokat, valamint elfogad
minden, az oldalon található tartalomhoz kapcsolódó, vagy egyéb módon közzétett feltételt. Az előbb
említettekkel szemben minden, az oldalon elérhető, arról letöltött, vagy egyéb módon használt, saját
felhasználási feltételekkel rendelkező program vagy egyéb szerzői mű a rájuk vonatkozó feltételek
szerint használható fel.
Amennyiben Ön nem tesz eleget az oldalra vonatkozó szerződési feltételeknek, kikötéseknek illetve
közleményeknek, Ön köteles azonnal megsemmisíteni minden birtokában lévő vagy felügyelete alatt álló,
letöltött anyagot és azok másolatait.
Az oldalon található információ helyessége, aktualitása – a szerzők legnagyobb gondossága és körültekintése mellett sem – és teljessége nem garantált, továbbá az oldal technikai pontatlanságokat és elírásokat is tartalmazhat. Törekszünk a hibák elkerülésére, azonban a Hucontraining Kft. nem vállal felelősséget (és kifejezetten kizár minden felelősséget) ezen oldal frissítéséért, azaz az oldalon megjelenő információk aktualitásáért vagy a közzétett információk teljességéért. Ennek megfelelően javasolt, hogy bármely szolgáltatást, terméket vagy egyéb itt közölt anyagot illető döntés előtt győződjön meg a közzétett információk hitelességéről és teljességéről.
Ezen oldal más, nem a Magyar Alpin Club weboldalára mutató hivatkozásokat tartalmazhat. A Hucontraining Kft. nem vállal semmiféle felelősséget, garanciát vagy egyéb kötelezettséget egyetlen nem Magyar Alpin Club weboldalért vagy harmadik félhez tartozó forrásért sem melyre hivatkozás mutat vagy elérhető valamelyik a Magyar Alpin Club oldalról. A nem Magyar Alpin Club webhelyére mutató hivatkozás nem jelenti azt, hogy az Hucontraining Kft. egyetért az adott webhely tartalmával, használatával vagy tulajdonosával. Továbbá az Magyar Alpin Club nem részese, és nem is vállal semmiféle felelősséget harmadik féllel bonyolított tranzakciókért, még ha Ön az Magyar Alpin Club valamely oldalán is szerzett tudomást e félről, vagy az Magyar Alpin Club valamely oldalán található hivatkozás segítségével jutott el hozzá.
Ennek megfelelően Ön tudomásul veszi és elfogadja, hogy az Hucontraining Kft. nem felelős külső oldalak és források elérhetőségéért, továbbá nem felelős ezen oldalak és források tartalmáért, szolgáltatásaiért, termékeiért és egyéb ottani, vagy onnan elérhető anyagokért.
AZ HUCONTRAINING KFT. SEMMILYEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT SEMMILYEN FÉL FELÉ NEM VÁLLAL FELELŐSSÉGET A JELEN WEBHELY, VAGY INNEN BÁRMELY MÁS, HIVATKOZÁSON KERESZTÜL ELÉRHETŐ WEBOLDAL HASZNÁLATÁBÓL EREDŐ VAGY AZZAL ÖSSZEFÜGGÉSBE HOZHATÓ, VAGY BÁRMELY EGYÉB ANYAG, INFORMÁCIÓ, TERMÉK VAGY SZOLGÁLTATÁS HASZNÁLATÁBÓL, LETÖLTÉSÉBŐL VAGY ELÉRÉSÉBŐL ADÓDÓ SEMMILYEN KÖZVETLEN, KÖZVETETT, VÉLETLEN, KÜLÖNLEGES, KÖVETKEZMÉNY VAGY EGYÉB KÁRÉRT, BALESETÉRT.
Tudomásul veszem, hogy a hegymászás veszélyes sport, annak kockázatai a szervezők és az eljáró oktatók maximális gondossága mellett sem zárhatók ki teljes mértékben. A túrákon, tanfolyamokon és kurzusokon saját felelősségemre és kockázatomra veszek részt, egy esetleges baleset bekövetkezése esetén nincs jogomban kártérítési igényt előterjeszteni a HUCONTRAINING Kft–vel szemben, mint a Magyar Alpin Club fenntartójával, a szervező iskolával, és az oktatókkal szemben. Továbbá tudomásul veszem, hogy oktatóm, csupán kísérője a sziklamászó tevékenységemnek a tanfolyam ideje alatt.
Tisztában vagyok vele, hogy a weblapon közzétett információk, illetve azok letöltése nem jogosítanak fel a tevékenység biztonságos végzésére. Egy esetlegesen bekövetkezett baleset esetén, nem lépek fel követelésekkel a weblap szerkesztői, és gondozói felé. Tudomásul veszem, hogy azok csak tájékoztató jellegűek.
A túrákon, tanfolyamokon, kurzusokon való részvétel esetén kijelentem, hogy nem szenvedek olyan
betegségben, mely hatással lenne hegymászó tevékenységemre vagy fokozná annak kockázatait (pl.
szívbetegség, magas vérnyomás, epilepszia…). Nem fogyasztok kábítószert vagy kábító hatású anyagot,
továbbá nem állok a hegymászó tevékenységet befolyásoló gyógyszeres kezelés alatt.
Tudomásul veszem, hogy saját kezdeményezésem alapján és saját költségemre kötelességem gondoskodni
hegymászó tevékenységet is magába foglaló élet– és balesetbiztosításról, mely Ausztriára,
Szlovákiára és Magyarországra egyaránt érvényes.
„Tudomásul veszem, hogy a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII.
törvény 18. §–át érintő törvénymódosítás (2006. évi CXV. Törvény egyes, az egészségügyet érintő
törvényeknek az egészségügyi reformmal kapcsolatos módosításáról) kivette az Egészségbiztosítási
Alap terhére igénybe vehető egészségügyi ellátások köréből a „külön jogszabályban meghatározott
különösen veszélyes (extrém) sportolás közben bekövetkezett baleset miatt szükségessé vált
ellátások” körét.
Az extrém sportokat a 217/1997 (XII.1.) Korm.rendeletet módosító 319/2006 (XII. 23.) Korm.rendelet
határozza meg az alábbiak szerint:
5/B. § Az Ebtv. 18. §–a (6) bekezdésének e) pontja alkalmazásában különösen veszélyes (extrém)
sportnak minősül:
d) hegy– és sziklamászás az V. foktól,
h) falmászás…”

